Szociális Expo

A Szociális Munka Napját kísérő országos rendezvény 2010. november 11. – 12. – én a budapesti Angyalföldi József Attila Művelődési Központban harmadik alkalommal került megrendezésre.

A rendezvény a Szociális Szakmai Szövetség és a Szociális Innováció Alapítvány együttműködésével jött létre. A nyírkarászi Idősek Otthona a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának (Nyíregyháza) terepintézményeként második alkalommal kapott lehetőséget arra, hogy Forgács Tibor lakó különböző technikai eljárásokkal megmunkált kiállítási tárgyait bemutathassa.

A kiállítási tárgyak egyediségét a természet ereje által alakított utánozhatatlan formalitás, és a történelem változatossága adja. A Szociális Expo célja az volt, hogy a szociális szakmára ráirányítsa a figyelmet, arra a szakmai felelősségre és szerepvállalásra, amit a szociális munkások képviselnek.

A rendezvény ideje alatt ingyenesen látogatható színes programokkal várták az érdeklődőket, és számtalan workshopon hallhatták a szakma innovatív megoldásait a szakemberek. A résztvevő szociális intézmények és civil szervezetek standokat állítottak, bemutatták tevékenységüket, „termékeiket”.

Örülünk a lehetőségnek, hogy megmutattuk Intézményünket, értékeinket a kiállító szervezeteknek és az érdeklődőknek, melyet ezúton is köszönünk a szervezőknek.